Összeállt a szeptember 19-i Private Health Forum végleges szakmai programja. A legnagyobb magánszolgáltatók tulajdonosai és operatív vezetői, a legnevesebb tanácsadók, valamint szakértők, az állami döntéshozatal képviselői, az ágazat más szegmenseinek szereplői készen állnak arra, hogy szembenézzenek a hazai egészségügy legfontosabb kérdéseivel, és közösen válaszokat találjanak azokra.
Korábban stabil, évi 10-20 százalékos árbevétel-növekedést tudtak felmutatni a legnagyobb magyar magánegészségügyi szolgáltató cégek, ám az elmúlt években látható egyfajta megtorpanás, főleg ha a profitokat nézzük. A nyereség ugyanis jobb esetben stagnál, de jellemzően csökkennek a szektorban - hangzott el a Portfolio legújabb heti podcastjában. Természetesen vannak olyan vállalkozások, amelyek viszonylag védettebbek ebben a borongós működési környezetben és ők nyertesen kerülhetnek ki ebből az időszakból. Legújabb heti podcastunkban Végh Attilával és Csiki Gergellyel arról beszélgettünk, milyen évük volt a legnagyobb hazai magánegészségügyi szolgáltatóknak és milyen kihívásokkal néznek szembe. A beszélgetés apropóját pedig az adta, hogy néhány napon belül ismét egy helyre gyűlnek a szektor legfontosabb szereplői a Private Health Forumon.
Szeptember 19-én ismét találkoznak a magyar magánegészségügyi szektor legfontosabb szereplői a Portfolio által szervezett Private Health Forum keretében. Korábbi cikkünkben már bemutattuk, hogy a konferencia első felében milyen főbb témák és előadók várhatóak, most a harmadik szekciót ismertetjük, melyben Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár is részt vesz egy kerekasztal beszélgetésben.
A Prémium Egészségpénztárak friss online (nem reprezentatív) felmérése szerint az emberek jelentős részének romlott az életszínvonala az elmúlt egy évben, és erre spórolással reagálnak. Többek között a magánorvosokra költött összegek esetében is meghúzták a nadrágszíjat.
Lehet, hogy egy vagy több ilyen, az állam által finanszírozott üzletágból ki kell vonulnia a Doktor24 Csoportnak - jelezte a 24.hu-nak adott podcastinterjújában Kóka János, a Doktor24 tulajdonosa.
A tavalyi hatalmas népszerűségre és szakmai sikerekre tekintettel 2023-ban is egész napos rendezvénnyel várja a Portfolio a magánegészségügy iránt érdeklődőket, ugyanis szeptember 19-én jön a hetedik Private Health Forum. Régi és új nevekkel, kisebb és nagyobb piaci szereplőkkel, fontos és égető témákkal. Még nem késő regisztrálni, ide kattintva.
Előző cikkünkben a magyar magánegészségügyi piac méretével kapcsolatos becsléseinket foglaltuk össze, külön figyelmet szentelve az iparág legmeghatározóbb szereplőire. Ezek a szereplők az esetek többségében járó- és fekvőbetegellátást kínáló intézmények, akik főként budapesti központtal vagy országos hálózattal rendelkeznek. Az említett szegmens árnyékában bújik meg két további kisebb és ezért talán kissé mostohábban kezelt, de annál figyelemre méltóbb ágazat. Cikkünkben a legnagyobb diagnosztikával foglalkozó szolgáltatókat, illetve a fogászati praxisokat vesszük górcső alá.
Hétvégén átlépte a százezret az Országos Mentőszolgálat új alapellátási ügyeleti rendszerében ellátott betegek száma - közölte a mentőszolgálat szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében főleg a forintról és a magyar fizetőeszköz értékét befolyásoló főbb folyamatokról volt szó. A témával kapcsolatban Zsiday Viktor, a Citadella Alap portfóliókezelője volt a vendégünk, akit természetesen a Prémium Magyar Állampapír, azaz a PMÁP nemrég életbe lépett változásairól is kérdeztünk. Második témánk a magyar magán egészségügy helyzete volt, egy új kutatás felmérte ugyanis, hogy pontosan milyen szerepe van ennek a szektornak a hazai egészségügyi ágazatban. A témáról az egyik szerzőt, Karli Pétert, a Heal Partners ügyvezetőjét kérdeztük, aki arról is beszélt podcastünknek, hogy a nemrég kivezetett hálapénz hol találta meg a helyét az egészségügyi rendszerben.
Gyakran találkozunk velük, mégsem tudjuk pontosan megmondani, hogy mekkora piacot fednek le valójában a magánegészségügyi szolgáltatók. Nem csak árbevételük, hanem az ellátásban vitt súlyuk is rohamtempóban növekszik. Ha valaki a magyarországi egészségügyről szeretne beszélni, elkerülhetetlen, hogy a magán szektort is megemlítse. Cikkünkben a magyar magánegészségügy kibontakozását, a piac méretének változását mutatjuk be.
Az a működési modell, amire átállt az ország, az egészségügynek nem kedvez - vallja Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, aki nem ért egyet az elmúlt időszakban lezajlott államosítással és az irányítás központosításának mértékével. Az egészségügyi közgazdász ugyanakkor a Portfolio-nak adott interjújában elismeri, hogy szükségszerű, hogy a kormány átalakításokat hajtson végre a kórházi ellátórendszerben, a mai struktúrához ugyanis nincs elegendő szakember. A szakértővel beszéltünk az ágazat minden szegmenséről, így az alapellátásról, a járóbetegrendelőkről, a betegek szempontjairól, a közellátás gyakorlati működéséről, a felesleges kórházi esetekről és arról, hogy a kormánynak 50%-kal meg kellene emelnie az egészségügyre fordított kiadásokat, több lépcsőben. Sinkó Eszternek olyan érzése van, hogy kezdik mesterségesen leszoktatni a betegeket a közszolgáltatások használatáról.
Meggyőző növekedésen vannak túl a legnagyobb hazai magánegészségügyi szolgáltatók, három év alatt gyakorlatilag megduplázódott ez a piac - derül ki a Portfolio szokásos éves piaci körképéből. Az egészségügy tehát összességében igenis üzletté vált Magyarországon, nem is akármilyen mértékben. Felmérésünk keretében nemcsak a 2022-es évről szóló beszámoló adatait vizsgáltuk meg, hanem közvetlenül megkerestük a legnagyobb privát cégeket a mélyebb adatgyűjtés és az alaposabb piacelemzés érdekében. Cikksorozatunk első részéből kiolvasható továbbá az is, hogy tavaly a kereslet bővülése még kitartott, azonban a cégek eredménytermelő képessége romlott összességében, viszont vannak egyedi kiváló sztorik a piacon.
Heti Podcastünkben Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját, elemzőjét kérdeztük az egészségügy helyzetéről, a kiszivárgott reformtervekről, a magánkórházak fejlesztéseiről és a betegek lehetőségeiről.
Rendkívül fontos, hogy a beteg érdekét és kényelmét szolgálják az egészséginformatikai rendszerek, továbbá ne terheljék az ellátórendszert olyan felesleges adminisztrációval, amelyek megoldhatók elektronikusan. Mintegy 12 ezer magánszolgáltató csatlakozott már az idén 5 éves EESZT-hez, amelyben a kezelt egészségügyi adatok száma meghaladja az 1 milliárdot - ismertette Szabó Bálint, az Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ (ESZFK) ügyvezetője, Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) informatikai főigazgató-helyettese Portfolio Private Health Forum 2022 szakmai rendezvényen.
Az informatikai rendszerek nemcsak egy-egy cég hatékonyságát javítják és munkafolyamatait teszik rendbe, de az egészségügyben akár a gyógyításban is szerepet kaphatnak, amennyiben ezek a rendszerek képesek az orvosok munkáját segíteni - jelentette ki a Private Health Forumon tartott előadásában Szabó Dóra,a Prima Medica Csoport Healzz üzletágának innovációs vezetője.
Zajlik a konszolidáció a hazai magánegészségügyi szolgáltatói piacon, amely már a nemzetközi befektetők figyelmét is felkelti - fogalmazott a Private Health Forumon tartott előadásában Kolodzey Zoltán, az Oppenheim Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje.
Történelmet írhatunk, ha ezt el nem rontjuk. A szándék, hogy a sok-sok ellentét helyett a közös érdekekre koncentráljunk, win-win helyzetet eredményezhet az állami és a magánegészségügy szektor között a betegek érdekében - mondta felvezető előadásában Fábián Lajos, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Egészségügyi Tagozatának elnöke, a VOSZ társelnöke. A VOSZ tagozatának szekcióelnökei az ezt követő panelbeszélgetésben a teljes magyar egészségügyet feszítő problémákat járták körül, kifejtették gondolataikat a lehetséges fejlesztési irányokról és felajánlották partnerségüket a döntéshozók számára.
Tizenegy év után új fejezet kezdődik a foglaljorvost.hu - pácienseket és orvosokat összekötő - egészségügyi portál életében - derült ki a hatodik Private Health Forumon. Straub Fanni, a társaság alapítója ugyanis előadásában bejelentette, hogy az OTP Csoport tulajdonosként megjelent a cég életében.
Bill Watson, a Value4Capital ügyvezető partnerének, valamint Ilian Grigorov, a bulgáriai City Clinic alapítójának előadásaival vette kezdetét a hatodik Private Health Forum. Az újra egész napos, helyszíni szakmai programot jelentős érdeklődés övezi, bemutatjuk a szakmai esemény hangulatát néhány képen keresztül.
Felkészültek a magánegészségügyi szolgáltatók arra, hogy jövőre nem tudnak majd pénzt keresni, hiszen akkora minden bizonnyal begyűrűzik az energiaárak emelkedése, a bérköltségek növekedése és a forintárfolyam hatásai is - többek között ez is elhangzott a Portfolio Private Health Forum 2022 szakmai rendezvényének első kerekasztalbeszélgetésében, ahol a legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatók tulajdonosai és vezetői beszélgettek. Többek között arról is, miként alkalmazkodnak az alapjaiban változó makrogazdasági környezethez.